Növények helye és szerepe a kertben: Díszfüvek
Ebben a rovatban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy kert ökoszisztémájában a diverzitás miért is fontos. Abban szeretnék segíteni a kert kedvelőknek, hogy a kertészetben megvásárolt növényeket megfelelő helyre tudja elhelyezni. Egy kert kialakításánál mindig a természetet igyekezzünk példaként tekinteni, akkor biztosan megfelelő növénytársítást tudunk kialakítani. Főképp a változatosságra és a szintezettségre hívnám fel a figyelmet.
A rovat a növénycsoportok szerepét tematikusan mutatja be.
Évelők:
Ezek azok a növények, amik minden évben kihajtanak, lágy szárat – lombot hoznak, virágot és általában valamilyen termést hoznak, majd vissza húzódnak a talaj felszíne alá. Nagyon nagy csoportról beszélünk itt. A vissza húzódás nem mindig igaz, előfordulnak talajfelszín feletti áttelelő képlettel rendelkező növények is.
A kert éves változásait adják. Nagy szín és forma gazdagsággal rendelkeznek. Kis csoportos telepítésben érdemes őket ültetni ágyásokba, és persze figyelembe véve az életperiódusukat. Úgy érdemes telepíteni őket, hogy a későn hajtók, ősszel virágzók közé, mindig jusson olyan, ami kora tavasszal sarjed és virágzik. A virág pompa mellett nagyon hasznosak a beporzó rovaroknak és egyéb hasznos szervezetek számára is életteret biztosítanak.
Az évelő növényeket nagyon sok féle gyakorlati szempont szerint szokták csoportosítani: magasság és virágzási idő és árnyék tűrő képesség a legáltalánosabb szempontok. Ezeken kívül lehet még a talaj viszonyok szerint, szárazságtűrés és fejlődés üteme alapján is csoportosítani a növényeket. Mi most a magasság és a virágzási idő szerint csoportosítjuk őket.

Díszfüvek:
Ez a csoport szintén a lágy szárú évelőkhöz tarozik, de külön egységként szoktuk kezelni. Általában magasság szerint csoportosítjuk őket.
Tavasszal kihajtanak, növekednek, virágot és kalászt érlelnek az év folyamán. Levél formájuk, színük és virágaik adják a dísz értéküket. Víz igényük alapján vannak mezei és vannak vízparti, vízi füvek.
Alacsony díszfüvek:
Deres csenkesz (Festuca glauca), tollborzfű (Pennisetum setaceum), vattacukor fű (Muhlenbergia capillaris).
Magas díszfüvek:
A magas diszfüveknél érdemes megjegyezni, hogy akár 2-3 méter magasra is nőhetnek, de mivel tavasszal vissza vágjuk őket a föld felszínéig, ezért májusig a terület szinte üresnek hat. Ide tartoznak: pampafű (Cortaderia selloana), japánfű (Miscanthus sp.), zebrafű (Miscanthus sinensis 'Zebrinus').
Érdekelnek növényeink? Látogass el a kertészet honlapjára: